2012. január 1., vasárnap

Megszabadultak a járókerettől a 90 év felettiek

A cikk, amit beemeltem a blog végére, a svédekről szól. Akár, szólhatna rólunk is. Már hallom is az érveket, miért nem rólunk írták ezt. Erre van, egy kegyetlenül-igaz mondás: kifogásokat kereshetünk, de az nem változtat a végeredményen. A 90 éves páciensek edzőjét idézi a cikk: "az időseknek szükségük van arra, hogy higgyenek a jövőben és új célokat tűzzenek ki maguknak". 
Ma azt látom a praxisomban, hogy az ötvenes korosztály többsége, teljesen lemond magáról. Már nem remélnek semmi jót és nem is terveznek a jövőt illetően. Ha terveznek, akkor is inkább a gyerekre vagy unokára gondolnak,  önzőnek tartanák ha saját magukra. A ami fáj, hogy ez az arány tolódik lefelé a fiatal korosztályok felé. Nincs jövő kép vagy ha van negatív és nem bíznak semmiben. Nehéz olyan embernek segíteni, aki magáról is lemond és  csak negatív jövőképe van.  Legtöbb eseteben ez ,a gyógyulás valódi akadálya.  Amit mi gyógyítók tudunk adni, az  egy pozitív jövőkép felé mutat: gyógyulás.  Ha valaki nem hiszi el, hogy jobb lehet még az élete, akkor nekünk kevés esélyt ad. Ilyen körülmények között nem lehetetlen, de sokkal nehezebb gyógyítani. Ismét csak hivatkozni tudok a cikkben idézett edzőre: "jó pszichés állapot ugyanolyan fontos, mint a jó kondíció". 
A tapasztalatom az, nagyon sok esetben, a gyógyulást az indítja be, hogy közösen felépítve  a beteggel elérjük, bízzon még abban, hogy változhat az élete. Fontos azoknak az érzelmi és más (pl. fizikai, mentális) akadályoknak a felmérése, amik gátolhatják őt egy pozitívabb jövőkép építésében. Praxisomban gyakran találkozom azzal, hogy nem a rosszul megválasztott torna vagy kezelések miatt nem javult évekig a beteg állapota, hanem azon, hogy már nem bízik pszichésen abban ,változhat az élete pozitív irányba. 
Sok esetben ennek felépítése sokkal több időt és törődést igényel, mint a fizikai kezelések. Ha ezt  a belső erőt sikerül kialakítanunk, akkor már minden könnyebben megy. Nem mondom, hogy egyszerű. Én is ebben a világban és ebben az országban élek, de meg kell találnunk azokat a forrásokat, ahol érezzük, van értelme és öröme az életünknek.
Ön, hogy tervezi hogyan éli le a további 20-30 évet? Ön saját magáról mennyire mondott le?
Van választása. Ha a pozitív változás irányában döntött induljon el  itt, ebben a világban és ebben az országban is.

http://www.origo.hu/egeszseg/20111219-megszabadultak-a-jarokerettol-a-90-ev-feletti-svedek.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése