Miért félünk a fájdalomtól?

Mert kiszámíthatatlan. Nem tudjuk mikor jön, mennyire lesz nagy a mértéke, meddig tart és mikor megy? Csupa-csupa bizonytalanság, amit nem irányíthatunk, pedig az életünk sok területén megszoktuk irányíthatunk. Ez a folyamat évezzredek óta ugyan úgy ott van az életünkben, mint a halál vagy a születés. űrkorsza ide vagy oda ez a mai napig is ugyanúgy meggyötör minket, mint dédszüleinket vagy azok őseit. Amit furcsaságként élek meg, hogy amíg őseink az első pillanat óta próbálkoztak valami megoldással addig a betegeim 3 hetet vagy többet is várnak míg segítségért fordulnak. Mintha szeretnének félni vagy szenvedni. Mikor megkérdezem próbálkozott-e valamivel talán a tabletták, krémek jutnak eszükbe. A furcsa számomra, hogy meg sem tapogatják az adott testrészt, hogy az okot megkeressék. Elfelejtik a borogatást, hideget- meleget, jegelést, pihenést, törődést, mintha ezek az évszázadok óta működő dolgok mostanában korszerűtlenek lennének, pedig ugyanúgy sokat érnek. Az látom elfelejtenek az emberek magukra figyelni és a kis problémák esetén magukon segíteni. Csak a nagyot veszik észre és vagy megijednek és futnak segítségért vagy a még nagyobb bajtól félve nem mennek senkihez.

Félünk a bizonytalantól. Pedig nem kellene bizonytalanságban élnünk. Ha ismerjük a testünk, figyelünk a jelzéseire, könnyen tudunk segítséget is kérni. Ha kérünk, egy diagnózis átmenetileg megnyugtathat, de attól még a fájdalom nem tűnik el. Fontos a fájdalom kialakulásának megértése, de még ez sem segít, csak az ha teszünk is ellene. Fontos, hogy ez ne a fájdalom gyógyszerekkel történő elnyomása legyen csak.  Ha megtanuljuk szakembertől, hogyan használjuk helyesen a testünket és ha bajban van hogyan segíthetünk  a problémánkon akkor haladunk a legtökéletesebb megoldás felé. Fontos, hogy ismerjük önmagunkat és a testünket.

Évek óta fájdalommal küszködő pácienseknél vannak estek amikor nem elég csak a fizikai megoldás. Fontos hogy megszüntessük lelki úton is a fájdalomtól való félelmet. A fájdalom és az attól való félelem beépül a tudatunkba. Ha hirtelen vesszük el, az okozhat egy űrt. Ha ezt nem vesszük figyelembe sok esetben a helyére újabb tünetek jöhetnek. A megfelelő lelki támogatás mellett a fájdalomtól való félelem helyét  fokozatosan a jóllét, nyugalom és egészség tölti ki. 

Fontos megérteni, hogy a test és lélek egy. Ép testben ép lélek, a kettő kéz a kézben megy. Ha jól bánunk a testünkkel és belül is magabiztosak, nyugodtak vagyunk kevesebb baj ér el és a ránk váró kihívásokkal is könnyen bírkózunk meg.

Örököltük???

Manapság nagyon divatos lett mindent a génekkel magyarázni és talán könnyebb is. Miért is? 

Sokszor hallom a betegektől: már a nagyanyámnak vagy az apámnak is fájt és ő is ugyanígy nézett ki, járt, állt, tartotta magát. Van a génekben valami, de ott van az a rész is amit nem gondolunk végig. Egy gyermek hogyan tanul meg ülni, állni, járni, mozogni? Hát úgy hogy megfigyeli és leutánozza a környezetét. Mindig az az ember a példaképe, aki akkor piciként úgy érzi neki fontos lehet. Így tanulunk meg mindent. Lemásoljuk, leutánozzuk és felnőtt korra automatikusan végezzük. Amit senki, soha nem tanult meg, hogyan kell ülni, állni, járni helyesen. Ezt,  amikor a rossz használat mellett fájni kezd, csak szakember vezetése mellett tanulhatjuk meg. Könnyebb azt mondani örököltem, mint azt hogy rosszul tanultam meg. Abban hogy a rossz mintákat átírjuk, munka van. Ezt a tényt valaki elfogadja, valaki nem. Felmenthetjük magunkat, de mennyire érdemes? Ha valakinek 30-40-50 évesen vannak panaszai rossz használat mellett, akkor annak újra lesz. Egy kis tablettától miért változna a helyzet?

Ha belegondolunk él még 20-30-40 évet , ha most ez van, később mi lesz? Most 1 évben csak egyszer fáj. Később félévente, 2 havonta, majd állandó lesz. Nem jobb lenne akkor foglalkozni a dolgokkal amikor még nem súlyos a helyzet? A profit pedig, ha valaki megtanulja a helyes mintát, az ízületek nem kopnak el és nem fájnak. Aki megtanulja, már a helyes mintát fogja otthon is példaként tovább adni. Ez egy hosszú távú befektetés, de érdemes rajta elgondolkodni.

Lehetek még boldog a testemben?

Azt látom, azok a betegek, akik éveket óta fájdalmakkal küszködnek csak eljönnek, de nem nagyon bíznak semmiben. Csodát várnak vagy remélnek, ami van, csak nem úgy ahogyan elképzelték. 

Az első fontos kérdés amit el kell döntenie egy betegnek, bízik-e a testében? Hisz-e abban, hogy még nyújthat valami újat, valami mást is a teste mint a fájdalom vagy a szenvedés? Tud-e újra úgy élni a testével, hogy higgyen  és bízzon benne? Ezek a kérdések azért fontosak, mert ha ez a kapcsolat nem működik a testével, akkor nehezen haladunk a kezelésekkel, hiszen ott egy tudat alatti program: ez már nem lehetséges. Ha ezt a kérdést jól körbejártuk akkor érdemes csak újra neki kezdeni bármilyen terápiás módszernek. Csodák vannak, csak azokban is hinni kell. Fontos, hogy egy jól felépített gyógytorna és kezelések mellett is erre mindig vissza térjünk. Megnézzük együtt, hogyan változik ez a kapcsolat a kezelések alatt. Miért fontos ez? A gyógyulás nem egy folyamatos siker történet. Van javulás, utána viszont egy olyan szakasz következhet, amikor nincs változás vagy esetleg átmeneti visszaesés is felléphet. Ilyenkor a szervezet erőt gyűjt a következő javulási szinthez. Ezt az időszakot csak türelemmel, kitartással és lelki támogatással lehet csak végig csinálni. Sokan itt szokták feladni és ezért nem haladnak sohasem tovább egy elért eredménynél. Ön mennyire hisz még Önmagában és a testében? Ön hányszor volt már egyedül és hányszor adta fel? 

Érdemes a mai naptól másképp gondolkodnia és másképp nézni a lehetőségekre és élni is ezekkel a lehetőségekkel. Nézzen másképp Önmagára és a testére!

Mi a közös egy jó vacsorában és egy jó terápiában?

Sok betegtől hallom: Ő már évek óta jár terápiára,  már végig csinált sok mindent és mégsem tart sehol sem. A gond hol lehet? Az ördög mindig a részletekben veszik el. Ha egy terápia/ vacsora rosszul van megtervezve akkor történik meg ez: FÁJ MINDENEM ÉS NEM JÓ A KÖZÉRZETEM. Ez egy vacsoránál ilyen:beleettem mindenbe, mert sietnem kellett, a desszertre levest, a levesre szendvicset, arra pörköltet ettem és persze ittam mindenre mindent. Az eredmény természetesen nem egy kellemes este jó közérzettel, hanem egy egész estés hasfájás, másnap fejfájással spékelve. Aki nem tanul belőle, legközelebb elköveti ugyan ezt.

Terápiánál ez így néz ki: volt masszázs, torna, elektromos kezelés, de hogy mi  miért és mi után következett és még meddig kell azt általában nem tudja a beteg.

Ha valóban kellemesen és meghitten szeretnénk eltölteni egy estét eldöntjük és megtervezzük. Egy élmény sokkal emlékezetesebb, szebb, könnyebb,  ha meg tudjuk osztani valakivel. Tehát fontos a jó társaság, hiszen nem mindegy az időnket kivel töltjük el. Egy vacsorához is olyan embert várunk akivel egy nyelvet beszélünk és megtudjuk osztani vele az élményeket. Jókat és rosszakat is, mert az életben is van ez is, az is. A menüt pontosan ki találjuk és jól felépítjük. Tudjuk melyik fogás után melyiket tálaljuk fel. Milyen bort vagy pezsgőt bontunk fel. Minden illik mindenhez. Nem rohanunk, lelkileg is ráhangolódunk, van idő mindent megízleni, a következő fogásig beszélgetni, és akár vacsora után naplementét nézni vagy egyet sétálni, hogy kellemesen elfáradva feküdjük le. Igen lehet ilyen is az élet.

Egy jól felépített terápiában is megvan mindez. Tudjuk mit miért csinálunk, meddig és kivel. Tudjuk mire számíthatunk és meddig juthatunk le. Közben fontos hogy minden alkalom után úgy feküdjünk le holnap egy még jobb nap jöhet és nem vesztettem el ma sem a hitemet.

Ki vagy mi a a fontos? A beteg vagy a betegsége?

Gyakran lepődnek meg betegek, ha hozzám érkeznek. Átnézem gyorsan a papírokat, korábbi leleteket, diagnózisokat és kérdezek: -Hogy van Ön? Mi történt Önnel a betegségek előtt a családban vagy a munkahelyen? Az első reakció, hogy meglepődnek. Nem értik hogyan tartozik ez ide. Volt egy betegem aki utólag bevallotta még fel is háborodott kicsit a kérdéseken hiszen Ő egy orvoshoz jött és ott nem szoktak kérdezni ilyeneket. Ő a betegségével jött és meglepő volt, hogy valaki róla kérdezett. Néha már az az érzésem az emberek nem is hiszik el, hogy valakit érdekelhetnek. Mintha már elfogadták volna azt a tényt, hogy csak a betegségükkel törődnek ők is az orvos is és a környezetük is. Elfelejtik, hogy hol is vannak ők. Sokszor érzem és látom azt, hogy meg kell fordítani a sorrendet. Nézzük meg hogyan van az ember és csak utána foglalkozzunk a betegséggel. Tudjuk, hogy sokkal könnyebb gyógyulni egy gondoskodó környezetben. Fontos tudni az utolsó idők lelkileg is mennyire terhelték meg a beteget, mert ha nincsenek erő tartalékok a gyógyulás is nehezebb.  Felesleges még egy kudarc élménnyel megterhelni egy így is nehéz életet. Ilyenkor a terápia felépítése is más és a gyógyulási idő tartama is hosszabb lesz. Több türelem kell betegtől és gyógyítótól egy jobb eredményhez, de ami fontos hogy egy helyzet sem reménytelen, hiszen a remény az ami mindig képes tovább vinni minket.

"A fájdalom az Isten megafonja a süketek világában."

A fájdalom és annak kifejezése az, amit a mosoly mellett bárhol bárki a világon megért. Részvétet kelt, megértjük, hiszen velünk is volt ilyen. A fájdalom a másik érzés a szeretet mellett ahol a leggyorsabban kapcsolódunk egy másik emberrel. Sok csodás gyógyulásról olvashatunk. A legtöbben azt említik a betegséggel megtett út változtatta meg az életüket és az hozott számtalan új embert és kapcsolatot az életükbe. Ha addig nem is tudtunk ott megtanulunk magunkra figyelni, kérni és másokhoz fordulni. Megtanulunk magunkra és másokra is másképp nézni. 

Néha segít a testi fájdalom kimondani azt amit egyébként nem tennénk meg. Ma az idő pénz és hasznosnak kell lenni. Kevesen merik azt mondani elfáradtam, fáj a lelkem, egyedül vagyok, segíts vagy csak hallgass meg. Van aki meghallja ezt? Ha fáj a derekunk, a térdünk ezt elfogadják és megértik, talán figyelnek is ránk és egy kicsit pihenhetünk is.Talán még be is takarnak, bekenik a derekunkat, ahol nem érjük el, segítenek apró hétköznapi dolgokban amiket egyikünk sem vett addig észre. Milyen jó lenne  ezeket minden nap kicsit így együtt és nem egymás mellett. Néha jó betegnek lenni még ha nem is valljuk be, főként ha ott egy gondoskodó figyelem. A legjobb lenne, ha ez fájdalom nélkül is ott lenne az életünkben. 

A süketek látnak, kérlek Isten, tanítsd meg az embereket mosolyogni is!

Miért kell a fájdalom?

Mai rohanó világunkban a fájdalmat egy felesleges bosszúságnak, nyűgnek, egy meg nem értett rossz dolognak éljük meg. Elfelejtjük azt a tényt, hogy a fájdalom segített túlélni az emberiségnek.

Ha nincs fájdalom, nem érezzük a probléma súlyát. Nem lenne fontos, nem lassítanánk és lehet, hogy belehalnánk. Ha egy vakbélgyulladás nem fájna, nem keresnénk a segítséget és egy pár nap alatt komoly következményei lennének. Itt nincs egy piros kis lámpa, mint az autóban, hogy jelezze a benzin fogyóban van. Az autónál tudjuk, ha pirosan világít figyelmeztet: meg kell állnunk pihenni, tankolni mert csak így tudunk újra biztonságban egy hosszabb útra indulni. A fájdalom a mi esetünkben a piros lámpa. De mi a fájdalomcsillapítókkal kitekerjük, hogy észre se vegyük és csak száguldunk tovább, amíg ki nem fogy a benzin.

Érdemes már  a kisebb fájdalomra oda figyelni, hiszen valamit jelez. Egy kisebb problémát könnyebb korrigálni és gyógyítani, mint mikor már csak a tűzoltás megy, mert a motor is leégett. Fontos megtanulni magunkra odafigyelni és a testünk jelzéseit komolyan venni és időben szakemberhez fordulni.